21 May 2018

Egymástól tanultak az önkormányzatok

A projekt olaszországi partnere, a SOGESCA által szervezett workshop helyszíne Montecchio Maggiore, témája pedig az energiairányítási rendszerek (EIR) és a Fenntartható Energia és Klíma Akciótervek (SECAP) voltak. A helyszín kiválasztását az indokolta, hogy az olasz kisváros önkormányzata Olaszországban az elsők között vezette be az EIR és szerzett ISO 50001-es tanúsítást.  A workshop délelőtti részén a település energia menedzsere mutatta be a rendszer működését és osztotta meg a bevezetéssel és működtetéssel kapcsolatos tapasztalatokat. A résztvevőknek lehetősége nyílt arra, hogy kérdéseket tegyenek fel, és ilyen módon az őket jobban érdeklő részletekkel is megismerkedjenek.

Az eszmecsere délután „villámrandi”-val folytatódott. Ennek segítségével a résztvevők különösen aktív eszmecserét folytattak, célzott kérdések mentén tudtak megismerkedni egymással, illetve megosztani kérdéseiket, tapasztalataikat és véleményüket egyaránt.

A workshop eredményeként a résztvevők meg tudtak ismerkedni egy jó önkormányzati példával az ISO 50001 bevezetésére és az ennek segítségével történő energia megtakarításra. Ezen túlmenően azonban megtapasztalhatták, más önkormányzatoknak és szakembereknek az övükéhez nagyon is hasonló félelmei vannak az EIR-rel és SECAP-pal kapcsolatban, de azt is, hogy a kihívásokkal nem egyedül kell megbirkózniuk.  Számos olyan tippel térhettek haza, amelyeket más önkormányzatok már sikeresen alkalmaznak, s amelyeket ők maguk is alkalmazni tudnak a sikeres energiagazdálkodás érdekében. Ezen túlmenően nemzetközi kapcsolatokra is szert tehettek, amely szintén támogatni tudja munkájuk sikerességét.

Az EIR előadás anyaga innen tölthető le (angolul).