Tegnap a lettországi Rigában tartott hivatalos nyitótalálkozóval megkezdődött a Compete4SECAP (C4S) projekt végrehajtása. A projekt koordinátora – a lett Ekodoma által szervezett, valamint a tíz projekt partner tizenkilenc és az EU finanszírozásért felelős ügynöksége, az EASME, munkatársának részvételével megvalósuló találkozón a projekt megvalósításának lépései és feladatai kerültek részletes megvitatásra.
A találkozón emellett szintén bemutatásra kerültek azok a korábbi, a projekt előzményeit jelentő – így többek között az 50000&1 SEAPs és a Spórolunk@kiloWattal projektekben szerzett és elért – tapasztalatok és eredmények, amelyekre a megvalósítás során építeni lehet, és amelyeket a projekt kamatoztatni tud a lehetséges szinergiák révén.